Csak egy pillanat

V: Ez csak egy pillanat az életből.

M: Nem az, hiszen még mindig ott van.

V: De ezt a képet már többet nem csinálhatom meg.

Sz: De e szép növény még mindig ott van.

NM: Beszéljünk másról.

V: Miről?

NM: A Mézes Rózsáddal, azaz Honey Roseval történt találkozásodról.

V: Ez nekem kellemetlen emlék.

Sz: De minket érdekel.

V: Rendben, elmondom.

Sz: Hogy történt a találkozás?Az overgroundon (városi vonat) Watfordban. Jó két és fél évvel ezelőtt.

Sz: Ki kezdeményezett?

V: Nem én. Észrevett. Valahonnétt hallott rólam. Minden délután a 17:18-as járaton várt. Mindig ugyanoda ültem. Tudta.

Sz: Mit tapasztaltál?

V: Azt, hogy a körülöttem és velem szemben levő utasok közössége összevállogatott személyekből tevődött össze.

Rendszerint a második állomáson szálltak fel. És ez a nő, figyelte azt, hogy milyen hatást váltanak ki belőlem.

Sz: Azt gondolod, hogy pszichológiai kísérlet és megfigyelés történt?

V: Azt. Egyébként tetszett a nő?

Sz: Akkor mi volt a baj?

V: utálom a pszichológusokat. Neki is volt és van, ezt én láttam. Tipikusan az a fajta nő volt, aki pszichológiai agymosáson esett át. Biztos, hogy nő volt és most is az, aki a pszichológusa.

M: Mit gondolsz még? Mi lehetett a baj?

V: Az overgroundon mindig a Bibliát és az imakönyveimet forgattam.

Sz: és ez miért volt baj?

V: Neki nem volt az.

De ez közvetetten probléma, hiszen észrevettem, hogy az angol pszichológusok féltények a vallásra.

Sz: Miért?

V: Mert azt gondolják, hogy ők minden elme és lélek tulajdonosai.

Sz: Tehát azt gondolod, hogy riválist látnak a vallásban?

V: Igen.

NM: Köszönjük e választ.

Vilmos, kaptál egy oldalt, amely kifejezetten az ilyen és ehhez hasonló történetek nyilvánossátételére, publikálására szolgál. Volnál szíves ott is írni?

V: Köszönöm a megtiszteltetést.

Nagyon megtetszett az írás. Szeretnék angolul is írni.

V: Nem tudom, hogy mi történik körülöttem. Rengetegen bejelölnek a Facebookon. Ma sétálni és csavarogni voltam Harrowban és Harrow on the Hillen, s onnan hazafeléjövet betértem egy étterembe, amely Sudbury Hillen van. Ott egy bulgár barátom a kiszolgáló. Elvitelre kértem tőle a finom étket. Ekkor bejött egy úr, megkérdezte, hogy ki vagyok, mivel foglalkozom. Beszélgettünk pár dologról. Mondta, hogy ő is szokott írni. Újságíró is, vagy volt, meg érdekli a fotográfia. Én mondtam azt, hogy én csak egy amatőr vagyok.

Amikor fizetni akartam, akkor nem hagyta. Annyira tudatos volt, hogy engedtem. Érdekes, hogy az eladó is elvette a terminált előlem, mielőtt a kártyámat ráhelyezhettem volna. Rászólt az úr, hogy ő fizet. Kifizette a vacsorámat, s elkérte az email címemet és a telefonszámomat.

Sz: Felvetted vele a kapcsolatot?

V: Igen, már írtam neki, s ő is nekem.

Sz: Gyakran jársz azon a környéken?

V: Igen, s laktam is ott, a Greenford Roadon.

Sz: Mit gondolsz az úrról?

V: Intellektüell és sokan ismerik a környéken.

M: Érdekes.

Sz: volt már vele kapcsolatod korábban?

V: Sosem.

Sz: Te mit gondolsz róla?

V: Nagyon jó ember. Családját nagyon szereti. Üzeneteiből ezt vettem ki. Vallásos, élete tiszta.

Sz: De akkor mit akar tőled?

V: Fehér vagyok. Sejtem, hogy ez is lehet egy ok.

Sz: Miért?

V: Mert a déli keletiek, ha nem találnak lányaiknak társat, akkor fehéret keresnek.

Sz: Milyen az étterem?

V: Rendkívül jól néz ki. Jó a kiszolgálás, kedvesek, nagyon tiszta az étterem és kellemes ott a hangulat. Ezért is megyek oda.

A környék is nagyon jó. Békések és barátságosak ott az emberek. Akár nappal, akár éjjel volt a séta ott, az mindig volt felejthetetlen.

M: Térjünk vissza Honey Rosera. Vilmos, te mit gondolsz róla?

V: Azt, hogy a megfigyelésemmel volt megbízva. Csak én beleszerettem, de tudtam, hogy spicli a háttere, tehát mindent leír valakiknek rólam. Viselkedéskutatási alany voltam. De azt is tudom, hogy nagyon megkedvelt engemet, de annyira gyűlölöm a pszichológusokat, hogy az meggátolt abban, hogy kerüljek hozzá közelebb.

M: Vilmos, az utolsó mondatodban miét cserélted fel a szórendet?

V: Mert a kifejezés így hejesb.

M: Minden pszichológust gyűlölsz?

V: Csak az angliaiakat.

NM: Mit gondolsz a nőről, Honey Roseról?

V: Elmondjam?

M: Igen.

V: Mindent most nem mondok el, csak néhány dolgot.

Sz: Tedd.

V: Szófia, csak néhány dolgot írok le. Te nő vagy, s elemezd.

Sz: Hallgatlak.

V: Extravagáns, tökéletes megjelenés. Csodálatos tűsarkú cipő. Rendkívül alak, nagyon szép arc és szőke hosszú haj.

Fantasztikusan kidolgozott lábak.

Hm, itt jegyzem meg, hogy az elején a találkozásnak mindig keresztbe tett lábbal ült, és a jobblába, amely volt felül, mindig, ütemesen mozgott pár centimétert függőleges irányba. S volt olyan is, de sokszor, hogy felém fordított fejével, s szép kék szemével nézett engemet áthatóan és kérdően.

Sz: S közben ütemesen mozgott a lába?

V: Igen.

Sz: Vilmos, meg vannak a heréid?

V. Meg.

 

 

V: Van egy kérdésem.

Mester. Mi az?

V: Ez a nő gyermekekkel foglalkozik. Ez hogyan lehetséges?

 

 

 

Done