Fish photo's
Tagged :)
Itt az ígért meglepetés :D
Még hónapokkal ezelőtt Zárójel lévén én is a "megjelöltek" listájára kerültem.. :D
Rajta kívül még másik 1-2 embertől is kaptam jelölést, azonban a nevekre nem emlékszem, aki úgy emlékszik, hogy jelölt az szóljon és nevesítem :D
Nagy nehezen sikerült rávenni magam, hogy kamera elé álljak néhány kép erejéig (a fotósom Katus volt :).. :D 3-4 évente azért nem árt frissíteni a profil képeket és egyebeket :)
Aki nem szeret olvasni, valamennyire már a bemutatkozó képekről is kikövetkeztetheti milyen ember is lehetek :)
Na már most ugye itt 16 pontban kellene jellemezni magam... :D megpróbálom összeszedni a gondolataimat, úgy készüljetek, hogy hosszú lesz.. :D
1. Misinek hívnak, még 29 napig 21 éves(!), mezőtúri lakos... egyebet nem tudok kérem kaccsojja ki! :D
Na jó, még annyit az első ponthoz, hogy a barátok és ismerősök körében többen Fishnek hívnak, ez a név még középsuli első évfolyamában ragadt rám, abban az időben még zseléztem a hajam és egyesek szerint emiatt olyan fejem volt mint egy sügérnek :D így lettem előbb Sügér, majd később (hál Istennek) csak Fish. :)
2.Fotózni mondhatom nyugodtan, hogy egész véletlenül kezdtem el...3évvel ezelőtt a szalagavatóm megörökítése végett vettünk egy Fuji S5600 kompaktot, amivel később kezdetben csak bulifotóztam, majd 1x,2x unalmamban kattintottam 1-2 tudatosnak még éppen nem nevezhető, de jobb képet. Aztán 1 évre rá beruháztam egy Pentax K100 D Super-re, ez volt az első tükrösöm..de hiába.. a tudatos fotózás még itt is távol állt tőlem. Aztán tavaly januárban sikerült szert tennem egy Nikon d80-ra, na innentől számolom a "fotós korszakomat" :D Elkezdtem kutakodni a témában, egyre többet fotóztam és egyre tudatosabban, majd tavaly májustól ráleltem a portrézás világára.. :D ez egy újabb fénypont az életemben. :) Mára ez lett a kedvenc témám, az ember ábrázolás, a portré- és divatfotók világa. De ugyanakkor minden más témában is próbálok 1x-2x valami érdekesebbet is kattintani. Ez a visszajelzésekből ítélve néha sikerül és néha nem.. :)
Most pedig lassan 2 hete egy Nikon D90-t nyüsztölök.. próbálom folyamatosan keresni és kialakítani a saját és egyedi stílusomat. :)
3. Mindent megteszek 1 jó képért, amennyire csak tudok témakereső és nyitott szemmel járok, a fényképezőgépemet mondhatni még a wc-re is magammal viszem xD (és akkor ennyit a fotózásról...)
4. Rendetlen ember vagyok, de ennek ellenére mégis szeretem magam körül a rendet.. :D
5. Piszkosul feledékeny vagyok, szinte mindent fel kell írnom 2 külön papírra is és jól látható helyre tenni, hogy ne felejtsem el a napi teendőimet. :D a távlati dolgokról meg ne is beszéljünk :P :D Még csak 21 vagyok de már itt tartok, mi lesz velem 50 évesen..? :D
6. Szeretem a finom kajákat, magyaros ételek minden mennyiséggel. Birka-marha pöri, csirke pöri, kakas pöri, köröm pöri :D Főzelékek fúj..kivéve tökfőzelék, de az is csak cukrosan. A nagyon egzotikus kajákat ki nem állhatom, őrületbe lehetne kergetni ilyesmikkel. :P
Szeretem még a bolognait, milánóit, töltött káposztát, gyrost, sültkrumplit, borsó levest, gyümölcs levest, tejlevest, palacsintát, gofrit, sütiket minden mennyiségben..és a sort még sokáig és nagyon hosszan folytathatnám :) Mindezzel nem is lenne baj, de ennyi kaja után nem ártana kicsit sportolni de az utóbbi 1 évem nem igazán erről szólt.. :S :D
7. Két évvel ezelőtt még nyugodtan mondhattam volna, hogy igazi sportember vagyok, mert addig szinte napi rendszerességgel sportoltam.
Általános suliban 6 évig úsztam folyamatosan heti 4-5 alkalommal, majd triatlonoztam rövid ideig, kosaraztam, fociztam, pingpongoztam (ezeket sem sokáig), majd 3 év kézilabda (NB2-ben) aztán suli miatt ezt abba kellett hagynom, az utóbbi 1 évben pedig mint azt már írtam nem igen sportoltam..de 2 hete viszont újra járok úszni és futni :D igen-igen hosszúnak tűnt ez a kihagyás 1000 méter úszás és egy majdnem vízbe fulladás után :D
8. Kedvenc italok: leginkább rostos üdítő és (iható!) csapvíz párti vagyok :) De nagyon szeretem a finom söröket. Kedvenc hazai söröm a Soproni és az erdélyi Csíki sör :) Ilyen nyári melegben pedig nagyon szeretem a citromos Gössert de mióta megkóstoltam nagyon megkedveltem a
Borsodi Friss-t is ami szintén citromos, és ráadásul hazai :)
9. Őszinte és egyenes embernek tartom magam, ami a szívemen az a számon...ez utóbbi tulajdonságom már sokszor okozott problémát.. :D
Könnyen barátkozó és beilleszkedő típus vagyok. Csapat embernek tartom magam, de ugyanakkor szeretek irányítani is :)
Nem dohányzom és nem iszom, legalábbis nem olyan mértékben, hogy azt ivászatnak vagy alkoholizmusnak nevezzük, bár az Ősöktől már egy üveg citromos sör elfogyasztása után megkapom, hogy alkesz vagyok :D
10. Kicsit hirtelen haragú ember vagyok, bizonyos dolgokra szinte azonnal harapok.. ilyen például az emberi hülyeség határtalansága és a tudatlanság. Ugyanakkor a szándékos nem nemtörődömség/önzőség is borzasztóan mérgel, egyik legszánalmasabb emberi tulajdonság.
11. "Tanyán" élek és erre büszke vagyok, nem szeretem a nagyvárosokat, Budapestet és azt a közeget/életstílust pedig egyenesen utálom..1 hét alatt megőrülnék ott.. :D
12. 1 vizsga híján már van egy szakmám, vendéglátó szakmenedzser ami nagyon jól hangzik de a gyakorlatban csak annyit tesz, hogy felszolgáló, max. étteremvezető :) De ezt a felszolgáósdis életet nagyon szeretem, tervezem hogy egy kis időre hajón is dolgozzak, nyelveket tanuljak és
világot lássak.
Szintén tervben van egy fősulis alapképzés és egy fotósiskola elvégzése (ez utóbbi csak a "papír" megléte végett).
13. Van egy imádnivaló barátnőm Katus, aki mindig és mindenben támogat, főként a fotózásban mostanság, ezért neki/Neked nagy-nagy köszönettel tartozom :) na és köszönöm a fenti képeket is :)
14. Aki rendszeresen figyelemmel kíséri, hogy milyen képeket töltök fel azt nagyjából tudhatja, hogy milyen ember is vagyok én és miként vélekedek arról a szóról, hogy HAZA. Már maga szó is több számomra mint egy szó, inkább egy fogalom, egy érzés, egy örök dolog amitől soha nem foszthat meg senki!
15. Minden erőmmel harcolok és a magam módján teszek a globalizmus, a nemzetvesztés, a népbutítás, a liberalizmus és az utóbbi 1-2 évszázad egyéb "áldásos" eszméi, jelenségei ellen.
Hiszem és tudom, hogy a magyarság egy és oszthatatlan, és remélem, hogy ez még az én életemben újra megmutatkozik és felül tudunk emelkedni a kicsinyes dolgainkon, az önös érdekeinken és végre ismét tudunk majd nemzetben gondolkodni..és ekkor ez a Nemzet újra feltámad!
16. Szeretném megélni, hogy az összes, Hazánktól aljas módon 1920. június 4-én elcsatolt terület (minimum) területi autonómiában részesüljön!
Idős koromban szeretnék Erdélyben, Székelyföldön ezen belül is Székelyudvarhelyen vagy pedig valahol fenn a gyönyörű fenyvesek közt letelepedni és életem hátralevő részét itt eltölteni békében és nyugalomban. :) Ez a legfőbb vágyam... :)
+1: mottóm...: "töretlen hittel ember és magyar"
Végezetül pedig egy szám ami a legjobban jellemez: www.youtube.com/watch?v=lqfK93lpWp0
És akiket én jelölök:
Rövidesen üzenet formájában is értesítek mindenkit :)
Ennyire sokkoltam mindenkit, hogy alig mer írni valaki valamit? :D