Akarsz-e játszani? / Come play with me

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,

akarsz-e mindig, mindig játszani,

akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyerekszívvel fontosnak látszani,

nagykomolyan az asztalfőre ülni,

borból-vízből mértékkel tölteni,

gyöngyöt dobálni, semminek örülni,

sóhajtva rossz ruhákat ölteni?

Akarsz-e játszani mindent, mi élet,

havas telet és hosszú-hosszú őszt,

lehet-e némán téát inni véled

rubin téát és sárga páragőzt?

Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,

hallgatni hosszan, néha-néha félni,

hogy a körúton járkál a november,

ez utcaseprő, szegény, beteg ember,

ki fütyürész az ablakunk alatt?

Akarsz játszani kígyót, madarat,

hosszú utazást, vonatot, hajót,

karácsonyt, álmot, mindenféle jót?

Akarsz-e játszani boldog szeretőt,

színlelni sírást, cifra temetőt?

Akarsz-e élni, élni mindörökkön,

játékban élni, mely valóra vált?

Virágok közt feküdni lenn a földön

s akarsz, akarsz-e játszani halált?

 

(1912)

 

Kosztolányi Dezső

 

[s az élet-játék napról napra egyre komolyabbá, felnõttebbé válik...]

 

Traduzione italiana / Italian version / olasz verzió: www.flickr.com/photos/enikolori/466915103/

 

English translation (an attempt):

 

Come play with me

 

Will you not come, my friend, and play with me,

Be my companion, play a game forever?

Put on false faces for the world to see,

join hands and step into the dark together;

Sit at the table’s head; solemnly measure

the water and the wine with practiced eye;

cast away pearls; in small things take our pleasure;

mend ruined clothing with a weary sigh?

Come play with me: make all of life a toy —

the long, long autumn; snowy winter days;

Could we not sit in silence and enjoy

ruby-red tea, that steams with yellow haze;

And in the silence, fear sometimes to meet

threadbare November on the busy street –

that poor street-sweeper, old and pale and ill,

who whistles underneath our window sill.?

Come play with me: do you not want to live,

pure-hearted, playing games of Christmas eve;

long journeys, ships and trains; of snakes, and wings;

of dreams, of happy loves; of all good things?

Or play at sorrow, and pretend to rave

before the shoddy splendor of the grave?

Come play with me at immortality,

Until our game’s a game no more, but truth –

Then lie among the flowers here with me

upon the ground, and play the game of death.

 

[This is not a poem that takes a naïve view of childhood innocence; rather, it’s a wistful meditation on growing up and growing old. Although, it’s quite a complex poem to understand, the Hungarians put so much confidence in their children’s intelligence and perception that this poem and others like it are taught to them from a surprisingly early age.]

 

 

 

 

 

 

Done