seychellois
Dr. Bernády György díszes fedele
Bernády György (Bethlen, 1864. április 10. – Marosvásárhely, 1938. október 22.) gyógyszerész, jogász, politikus, illetve Marosvásárhely polgármestere 1900–1912 és 1926–1929 között. A gyakran csak városépítőnek nevezett polgármester nevéhez kötődik a város egyik legnagyobb modernizációs folyamata. Az ő polgármesteri mandátuma alatt alakult ki a település belvárosát máig meghatározó arculat. Ebben az időszakban épült a magyar szecessziós építészet két legmeghatározóbb épülete, az akkori városháza, a Közigazgatási Palota és Kultúrpalota. Az akkori kort meghaladó, Marosvásárhely méretét tekintve hatalmas infrastrukturális beruházások kezdeményezője volt. Kezdeményezésére jött létre a csatorna hálózat, közvilágítás bevezetése, illetve a Maros mentén épült villanytelep. Az ő polgármestersége alatt került aszfaltozásra, illetve kővezésre a legfontosabb utak, de számos új utcát is hoztak létre. Rendkívül fontos szerepet vállalt a település oktatási, kulturális és szociális rendszerének kialakításában, illetve fejlesztésében.
A trianoni békeszerződés utáni polgármesterségét nem jellemezte ez a dinamizmus, ami az új politikai és gazdasági helyzetnek volt betudható. Mandátuma után sem húzódott vissza teljesen a közéletből, de inkább az egyház felé fordul és vallásos életet folytat, majd a református Vártemplomban gondnoki feladatokat vállalt. Az erdélyi magyarság helyzetének rosszabbodása miatt többször egyeztetett román politikusokkal, hasztalan. Életének utolsó két évét egészségi állapotának folyamatos romlása jellemezte. A 74 évesen elhunyt polgármester a református temetőben nyugszik
He was born to Hungarian parents. His father, Dániel Bernády was an apothecary. György studied in Marosvásárhely and Budapest. He had a son, Györgyike, born in 1919 in his fourth marriage, but he lost him very quickly, after 17 years.
Bernády's statue is located in front of the Teleki house, in a place named after him. The statue's creator is Bocskay Vince, from Sovata.
György was the first initiator of the town modernization. He had many goals such as sewerage, roads asphalting, building of the power and water station, building of several bridges, regularization of the Mureş River stream and building of public buildings such as – the Town Hall, the Cultural Palace in Târgu Mureş. He founded and settled the Academy of Music, the Municipal Library and the Art Galleries. There were constructed several buildings to host primary, secondary schools and universities.