Elekes Andor
Grave of Réka (Justa Grata Honoria) --- Réka királynő sírja
Grave of Réka (Justa Grata Honoria), wife of Emperor Atilla. Rika creek (at Hegyestető), Vargyas, Székely Land. Taken by Bányai János photographer.
Réka királyné sírja. Vargyas, a Rika patak mellett. Székelyföld. Bányai János felvétele. Forrás (kép): Réka királyné sírja www.vargyas.ro/index.php/mondak-legendak/100-reka-kiralyn... Székelyföld hagyománya szerint Atilla nagykirály (imperátor) rendszerint a Rika erdejében pihent meg, a Székelyföldön. A mai Vargyason, a Hegyestetõn hatalmas vára volt. Ott lakott a felesége is, Réka királynõ (Justa Grata Honoria római hercegnő), és három fia. Egyszer a királyné befogatott hat tüzes csikót a hintójába, a szélnél is sebesebben hajtatott át a Rika erdején. Amikor a Bikás hegyen vágtattak a csikók, hirtelen-váratlan egy megvadult bika száguldott szembe velük. A paripák megriadtak, félre ugrottak, a hintó felfordult. Réka királyné beleesett a Rika patakjába, s ott halt meg szörnyû halálnak halálával. Felkeredtek a népek mindenfelõl, jöttek a nagy királyné temetésére, hogy lássák még egyszer. Három napig volt kiterítve a királyné. A negyedik napon volt a temetés, de a gyászoló gyülekezetnek el kellett távolodnia a Rika erdejébõl. Nem volt szabad látniuk, hogy hova temetik el Réka királynét. Hármas koporsóba zárták Réka királyné holttestét; színarany volt a belsõ, ezüst a középsõ, vas a külsõ. Aztán négy rabszolga a vállára vette, a várból levitte a Rika patak partjára. Ott egy feneketlen mély gödörbe eresztettek a koporsót s ráhengerítettek egy nagy mészkövet. Attila a temetést a varból nézte végig, s szeme láttára ereszkedett kardjába mind a négy rabszolga. Így Atillán kívül senki más tanúja nem maradt annak, hova temettek a királynét. Az a nagy kõ, amely alá a királynét temették, meg most is ott hever a Rika patak partján. Senki lélek nem háborítja a királyné nyugalmat.
Forrás: Bányai János emlékszoba www.hrmuzeum.ro/banyai-janos-emlekszoba
Bányai János:
Kutató, tudós, eminens szakember, a Székelyföld nagy ismerője, a Hargita és környékének hűséges fia, kiváló előadó és széleskörű népművelő.
1886 november 6-án született Kézdivásárhelyen. Elemi és polgári iskolái után a kolozsvári tanítóképzőt és a budapesti Pedagógiai Főiskolát végzi el.
1908-ban Abrudbányán természettudományokat tanít. Itt mint iskolaszervező iskolai múzeum alapító tűnik ki.
1912-13-as tanévben külföldi tanulmányúton vesz részt. (Jéna, berlini Bányászakadémia)
1913-ban, majd 1921-ben felkérik a budapesti, illetve a bukaresti Földtani Intézet külső munkatársának.
1914-ben Konstantinápolyban ajánlanak fel állást neki, majd 1916-ban a budapesti Tanszermúzeum titkárának hívják.
Tanít a kevevári polgári iskolában, megszervezi a székelyudvarhelyi állami középiskolát, a katolikus főgimnázium, a református tanítóképző múzeumait, a székelykeresztúri állami tanítóképző, kézdivásárhelyi, zalatnai polgáriskolák szertárait rendezi.
1926-ban a kaliforniai Hopkins Marine Stationnál az ottani sós vizeket tanulmányozza.
1927-ben a Magyar Földrajzi Társaság meghívottja.
1929-ben a Magyar Természettudományi Társulat „Bugat”-féle nagydíjjal tünteti ki a Korondi aragonit terület geológiai viszonyai című munkájáért.
1931-ben Székelyudvarhelyre kerül, ahol tanári munkássága mellett geológiai tevékenységet folytat és az Orbán Balázsi szellemi vonulatot követő, Székelyföldet és népét ismertető, 14 évfolyamot megért Székelység főszerkesztője lesz.
Bányai János eredeti kutatásainak száma önálló munkaként meghaladja a 100-at, népszerűsítő, s eredeti adatokkal megalapozott dolgozatai száma 500-on felül van.
1940-ben beveszik a Földtani Társulat tagjai közé.
1941-től a Kelet-erdélyi és Székelyföldi Fürdőszövetség alelnöke és az Orbán Balázs Borvízkutató Intézet szervezője.
1947-ben elvállalja a székelyföldi vasércek kutatását. (Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványkincsei)
1965-ben a Magyar Földtani Társulat arany diplomával tünteti ki a tudományban és a népek közötti barátságért való tevékenységéért. Hat évtizedes tudományos kutatói tevékenységét a földtani kutató munka, a szénhidrogének kutatása, mérnökgeológiai vizsgálódások, ásványtani elemzések, kedvenc témáját jelentő érctelérek metallográfiai mikrokémiai vizsgálata töltötte ki. 1974-ben a Művelődés hasábjain Bányai János tudományos hagyatékát felmérő Vofkori László szerint fő jellemvonása a szorgalom, tudományszeretet, hivalkodásmentes magatartás, fáradhatatlanság ismeretei gyarapításában, szelídség, igazi baráti állhatatosság emberség, az előadók iránti tiszteletadás.
Foglalkoztatja a botanika, a paleobotanika, az ökológia, a turisztika, a közegészségügy, a gyógyfürdő kezelés, a politika és minden, ami közérdek. Nem ritkák az oktatástani és neveléstudományi vonatkozású írásai sem.
A Botanikai-, a Földrajzi-, az Orvostudományi Közleményben, a Hidrológiai-, Természettudományi-, Földtani-, Turisztikai Közlönyben, az Erdélyi Irodalmi-, a Magyar Népegészségügyi Szemlében, az Erdélyi Múzeumban, a Pásztortűzben, a Vasárnapi Újságban, a Székely Újságban
Grave of Réka (Justa Grata Honoria) --- Réka királynő sírja
Grave of Réka (Justa Grata Honoria), wife of Emperor Atilla. Rika creek (at Hegyestető), Vargyas, Székely Land. Taken by Bányai János photographer.
Réka királyné sírja. Vargyas, a Rika patak mellett. Székelyföld. Bányai János felvétele. Forrás (kép): Réka királyné sírja www.vargyas.ro/index.php/mondak-legendak/100-reka-kiralyn... Székelyföld hagyománya szerint Atilla nagykirály (imperátor) rendszerint a Rika erdejében pihent meg, a Székelyföldön. A mai Vargyason, a Hegyestetõn hatalmas vára volt. Ott lakott a felesége is, Réka királynõ (Justa Grata Honoria római hercegnő), és három fia. Egyszer a királyné befogatott hat tüzes csikót a hintójába, a szélnél is sebesebben hajtatott át a Rika erdején. Amikor a Bikás hegyen vágtattak a csikók, hirtelen-váratlan egy megvadult bika száguldott szembe velük. A paripák megriadtak, félre ugrottak, a hintó felfordult. Réka királyné beleesett a Rika patakjába, s ott halt meg szörnyû halálnak halálával. Felkeredtek a népek mindenfelõl, jöttek a nagy királyné temetésére, hogy lássák még egyszer. Három napig volt kiterítve a királyné. A negyedik napon volt a temetés, de a gyászoló gyülekezetnek el kellett távolodnia a Rika erdejébõl. Nem volt szabad látniuk, hogy hova temetik el Réka királynét. Hármas koporsóba zárták Réka királyné holttestét; színarany volt a belsõ, ezüst a középsõ, vas a külsõ. Aztán négy rabszolga a vállára vette, a várból levitte a Rika patak partjára. Ott egy feneketlen mély gödörbe eresztettek a koporsót s ráhengerítettek egy nagy mészkövet. Attila a temetést a varból nézte végig, s szeme láttára ereszkedett kardjába mind a négy rabszolga. Így Atillán kívül senki más tanúja nem maradt annak, hova temettek a királynét. Az a nagy kõ, amely alá a királynét temették, meg most is ott hever a Rika patak partján. Senki lélek nem háborítja a királyné nyugalmat.
Forrás: Bányai János emlékszoba www.hrmuzeum.ro/banyai-janos-emlekszoba
Bányai János:
Kutató, tudós, eminens szakember, a Székelyföld nagy ismerője, a Hargita és környékének hűséges fia, kiváló előadó és széleskörű népművelő.
1886 november 6-án született Kézdivásárhelyen. Elemi és polgári iskolái után a kolozsvári tanítóképzőt és a budapesti Pedagógiai Főiskolát végzi el.
1908-ban Abrudbányán természettudományokat tanít. Itt mint iskolaszervező iskolai múzeum alapító tűnik ki.
1912-13-as tanévben külföldi tanulmányúton vesz részt. (Jéna, berlini Bányászakadémia)
1913-ban, majd 1921-ben felkérik a budapesti, illetve a bukaresti Földtani Intézet külső munkatársának.
1914-ben Konstantinápolyban ajánlanak fel állást neki, majd 1916-ban a budapesti Tanszermúzeum titkárának hívják.
Tanít a kevevári polgári iskolában, megszervezi a székelyudvarhelyi állami középiskolát, a katolikus főgimnázium, a református tanítóképző múzeumait, a székelykeresztúri állami tanítóképző, kézdivásárhelyi, zalatnai polgáriskolák szertárait rendezi.
1926-ban a kaliforniai Hopkins Marine Stationnál az ottani sós vizeket tanulmányozza.
1927-ben a Magyar Földrajzi Társaság meghívottja.
1929-ben a Magyar Természettudományi Társulat „Bugat”-féle nagydíjjal tünteti ki a Korondi aragonit terület geológiai viszonyai című munkájáért.
1931-ben Székelyudvarhelyre kerül, ahol tanári munkássága mellett geológiai tevékenységet folytat és az Orbán Balázsi szellemi vonulatot követő, Székelyföldet és népét ismertető, 14 évfolyamot megért Székelység főszerkesztője lesz.
Bányai János eredeti kutatásainak száma önálló munkaként meghaladja a 100-at, népszerűsítő, s eredeti adatokkal megalapozott dolgozatai száma 500-on felül van.
1940-ben beveszik a Földtani Társulat tagjai közé.
1941-től a Kelet-erdélyi és Székelyföldi Fürdőszövetség alelnöke és az Orbán Balázs Borvízkutató Intézet szervezője.
1947-ben elvállalja a székelyföldi vasércek kutatását. (Magyar Autonóm Tartomány hasznosítható ásványkincsei)
1965-ben a Magyar Földtani Társulat arany diplomával tünteti ki a tudományban és a népek közötti barátságért való tevékenységéért. Hat évtizedes tudományos kutatói tevékenységét a földtani kutató munka, a szénhidrogének kutatása, mérnökgeológiai vizsgálódások, ásványtani elemzések, kedvenc témáját jelentő érctelérek metallográfiai mikrokémiai vizsgálata töltötte ki. 1974-ben a Művelődés hasábjain Bányai János tudományos hagyatékát felmérő Vofkori László szerint fő jellemvonása a szorgalom, tudományszeretet, hivalkodásmentes magatartás, fáradhatatlanság ismeretei gyarapításában, szelídség, igazi baráti állhatatosság emberség, az előadók iránti tiszteletadás.
Foglalkoztatja a botanika, a paleobotanika, az ökológia, a turisztika, a közegészségügy, a gyógyfürdő kezelés, a politika és minden, ami közérdek. Nem ritkák az oktatástani és neveléstudományi vonatkozású írásai sem.
A Botanikai-, a Földrajzi-, az Orvostudományi Közleményben, a Hidrológiai-, Természettudományi-, Földtani-, Turisztikai Közlönyben, az Erdélyi Irodalmi-, a Magyar Népegészségügyi Szemlében, az Erdélyi Múzeumban, a Pásztortűzben, a Vasárnapi Újságban, a Székely Újságban