1: Biševo szigete (Island of Biševo)
Biševo szigete az Adriai-tenger egyik utolsó érintetlen gyöngyszeme. Az Adrián szinte sehol nincs ilyen természeti értékekben gazdag, változatos növény- és állatvilággal rendelkező birodalom, amire azt lehet mondani, hogy egy megőrzött középkori vidéki táj. Biševo szigetének a mai megjelenése ie. 7000-1500 közötti időszakban alakult ki. A sziget legmagasabb pontja a Stražbenica (239 m), mely egy gyalogút mentén 45 perces sétával elérhető. A sziget közepén termékeny mező helyezkedik el, az északi részét fenyőerdők, a többi részét maquis cserjések és csupasz sziklák borítják, a parti tengeri övezet pedig gazdag halászati terület. A sziget fő iparágai a Velencei Köztársaság időszakától (996-1797) kezdődően a szőlőtermesztés a borászattal együtt, a halászat, továbbá ehhez társul az olajbogyó és a fügetermesztés is. A legkedveltebb szőlőfajta a mali plavac, amelyből a kiváló minőségű Plavac bor készül. Ma a sziget legfőbb bevételi forrását a turizmus és a vendéglátás jelenti. A sziget a mészkő összetételének köszönhetően nagyszámú karsztbarlanggal rendelkezik, amelyek közül a leghíresebb a Kék-barlang a keleti oldalon és a Medvidina-barlang a sziget déli oldalán. Ezekben a barlangokban egykor a tengeri emlősök egyik ismert faja, a szerzetes fóka lakott, de ma már ezeknek az állatoknak nagyon ritka a jelenléte, a kihalás fenyegeti őket.
Biševo sziget ősi neve „Busi”, illetve „Buzi” volt, amely egy ókori fölbirtokosnak a neve. A mai nevét a „biser (gyöngy)” főnévből származtatják, de még erősebb az a feltételezés, hogy a „bis (kén)” főnévből alakult ki, mivel a mai nap is találhatók itt kénlelőhelyek. A sziget már az őskorban is lakott volt, amit a XI. század közepén épült Szent Szilveszter bencés templom alatt talált ókori mozaikmaradvány is bizonyít, továbbá nem egy helyen maradtak fenn remetelaknak szolgáló barlangüregek. Az ókori görög és római időkből nem maradtak történelmi dokumentumok, de a szigetet ezekben az időkben is ismerték és lakták emberek, akik kimondottan földművesek voltak. Erre a sziget ősi nevéből, az illir „Busi”-ból lehet következtetni, hogy „Busi” egy akkoriban élt telepesnek volt a neve, akinek a leszármazottai kisebb földbirtokosok voltak, de ezek az emberek számottevő települést nem hoztak itt létre. Csak jóval később, a IV. században jelent meg Biševo szigetén az első horvát település, Poje, majd idővel még további hetet alapítottak. Így az egykor rendszeresen lakott, de ma állandó lakos nélküli települések: Poje, Vela Gora, Nevaja, Potok, Porat, Salabunara Gornja és Salbunara Donja, valamint Mezuporat. Poje falu az 1930-as évektől kezdve számított a sziget fő településének. Itt zajlottak a sziget életének központi eseményei, és az emigránsok által összegyűjtött pénzből itt épült fel az iskola is, amely 1961-ben bezárta kapuit, miután ekkor indult meg az utolsó nagy népszerű kivándorlás a több lehetőséget és biztosabb megélhetést kínáló nagyvárosok irányába. A sziget állandó összlakossága soha nem haladta meg az 500 főt. Ez annak köszönhető, hogy sokan az infrastruktúra terén jóval ellátottabb helyekre igyekeztek letelepülni, ahol több lehetőség kínálkozik a megélhetéshez. A legnagyobb kivándorlási hullámok a háborús időszakok tájékán következtek be, különösen akkor, amikor a II. Világháború után, 1944-ben Biševo és Vis a szocialista Jugoszláviához került. Ekkor embertömegek indultak meg Amerika és Ausztrália irányába. A sziget legnagyobb összlakossága a két világháború alatt volt, ekkor durván 200-470 fő között ingadozott. Majd 1993-ban, miután újra megalakult az önálló Komiža község, a turizmus fellendült, melynek Biševo is része lett, így ma már 15 fő, vagy még ennél is kevesebb. A sziget ingatlanjainak többsége nyaraló vagy időszakos tartózkodásra használt telek, amihez a szomszédos Vis sziget Komiža városából látogat ki a tulajdonos.
A sziget legrégibb épülete a bencés szerzetesek által 1050 (vagy még jóval előbb, 850) körül alapított Szent Szilveszter templom és kolostor volt, melyet a szerzetesek az egyre többször fellépő kalóztámadások miatt a XIII. század második felében elhagytak, és átköltöztek a szomszédos Vis szigeten, Komiža felett megépült Szent Miklós apátságba. A XII. század első felében Biševot a korabeli források önálló apátságként említik. 1145-46 körül Péter zárai gróf a komižai bencéseknek birtokokat adományozott a sziget területén. Majd 1181-ben III. Sándor pápa a Szent Szilveszter templomot felszabadította a terhek alól, és más birtokokkal együtt az apátságnak adományozta Biševo szigetét. 1258-ban Manfred tarantói herceg Konrád nápolyi király oltalmába helyezte a biševoi birtokát. Ez volt az első olyan dokumentum, amely a biševoi apátságot a komižai Szent Miklós kolostor alárendeltségében említi. 1458-ban III. Callixtus pápa Biševot Tomaso Tomasini hvari püspöknek adományozta, ezt követően az apátság összes javait részben a hvari káptalan, részben a komižai plébánia kapta. A Velencei Köztársaság idején, 1606-ban a török kalózok betörtek a szigetre, és fosztogatásuk alkalmával a helyi erdőséget is felgyújtották. 1797-ben, a velencei uralom végén a többi dalmáciai területhez hasonlóan Vissel együtt Biševo is oszrák fennhatóság alá tartozott, és ezután Biševo sziget történelme a szomszédos Vissel együtt teljesen egyformán zajlódott: 1805-ben az osztrákokat legyőző franciák vették át a hatalmat, 1811-ben a franciákat legyőző angolok kezébe került, Napóleon végső veresége után pedig ismét az osztrákoké lett. 1918-1921 között újra olasz uralom alatt állt, mégnem az 1920. évi Rapallo-egyezmény részeként a Jugoszláv Királyság uralmába került. A II. Világháború idején, 1941-1943 között megint olasz fennhatóság alatt állt, kezdetét vette az Ustaša (usztasa) mozgalom (hu.wikipedia.org/wiki/Usztasa) diktatúrája. Majd 1943 szeptemberében Vis szigetén is lezajlottak a fasizmus alóli felszabadítási harcok, és Josip Broz Tito vezetésével megkezdődött a partizán uralom. Ez év márciusától Biševo sziget lakosságát a szomszédos Visre telepítették.
Island of Biševo is one of the last unspoilt gems of the Adriatic Sea. Nowhere on the Adriatic is an empire rich in such natural values, with a diverse flora and fauna, which can be said to be a preserved medieval rural landscape. Today’s appearance of the Island of Biševo dates from 7000-1500 BC. The highest point of the island is Stražbenica (239 m), a 45 minute walk along a footpath. There is a fertile field in the middle of the island, the northern part is covered with pine forests, the rest is covered with maquis shrubs and bare rocks, and the coastal zone is a rich fishing area. The main industries of the island sincet he period of the Venetian Republic (996-1797) are viticulture together with vinery, fishing, as well as olives and figs. The most popular grape variety is Mali plavac, from which high quality Plavac wine is made. Today, the island’s main source of income is tourism and hospitality. Due to its limestone composition, the island has a large number of karst caves, the most famous of wich is the Blue Cave on the east side and the Medvidina Cave on the south side of the island. These caves were once inhabited by one of the known species of marine mammals, the monk seal, but today the presence of these animals is very rare, threatening them with extinction.
The ancient name of the Island of Biševo was „Busi” or „Buzi”, which is the name of an ancient landowner. Its present name is derived from the noun „biser (pearl)”, but the assumption is even stronger that it evolved from the noun „bis (sulfur)”, as sulfur sites can still be found here today. The island has been inhabited since prehistoric times, as evidenced by the ancient mosaic remains found under the Benedictine Church of St. Silvester, built in the middle of the 11th century, and cave cavities for hermits have survived in more than one place. There are no historical documents left from ancient Greek and Roman times, but the island was still known and inhabited by people who were explicity farmers. To this it can be deduced from the ancient name of the island, the illir „Busi”, that „Busi” was the name of a settler who lived at the time, whose descendants were smaller landowners, but these people did not establish a significant settlement here. It was only much later, in the 4th century, that the first Croatian settlement, Poje, appeared on the Island of Biševo, and over time another week was established. Thus, the settlements that were once regularly inhabited but now without permanent inhabitants are Poje, Vela Gora, Nevaja, Potok, Porat, Salabunara Gornja and Salbunara Donja, and Mezuporat. The village of Poje has been the main settlement on the island since the 1930s. It was here that the central events of life on the island took place, and from the money raised by emigrants, the school was built here, closin its doors in 1961, when the last great popular emigration to big cities offering more opportunities and a more secure livelihood began. The permanent population of the island has never exceeded 500 people. This is due to the fact that many people have tried to settle in much more well-equipped places where there are more opportunities to make a living. The greatest waves of emigration occurred around the wartime, especially when, after World War II, in 1944, Biševo and Vis came to socialist Yugoslavia. Then crowds of people set off in the direction of America and Australia. The largest population of the island was during the two world wars, when it fluctuated roughly between 200 and 470 people. Then in 1993, after the re-establishment of the independent municipality of Komiža, tourism flourished, of which Biševo also became a part, so that today there are 15 people or even less. Most of the real estate on the island is a plot of land used for a holiday of temporary stay, for which the owner visits the town of Komiža on the neighboring island of Vis.
The oldest building on the island was the Church and Monastery of St. Silvester, founded by the Benedictine monks around 1050 (or much earlier, 850), which the monks abandoned in the second half of the 13th century due to more and more increasing piracy and moved the neighboring island of Vis, into St. Nicholas Abbey, which was built over Komiža. In the first half of the 13th century, Biševo is mentioned in contemporary sources as an abbey. Around 1145-46, Count Peter of Zadar donated estates to the Benedictines of Komiža on the island. Then in 1181, Pope Alexander III freed the Church of St. Silvester from burdens and, along with other estates, donated the Island of Biševo to the abbey. In 1258, Prince Manfred of Taranto placed the estate of Biševo under the protection of King Conrad of Naples. It was the first document to mention the Biševo Abbey as a subordinate of the St. Nicholas Monastery in Komiža. In 1458, Pope Callixtus III donated Biševo to Bishop Tomaso Tomasini of Hvar, after which all the property of the abbey was given partly to the Hvar chapter and partly to the parish of Komiža. During the Venetian Republic, in 1606, Turkish pirates invaded the island and set fire to the local forest during their looting. In 1797, at the and of Venetian rule, like the other Dalmatian territories, Biševo together with Vis came under Austrian rule, and then the history of the island of Biševo, together with the neighboring Vis, took place in exactly the same way: in 1805, the French, who defeated the Austrians, took power, in 1811 it fell into the hands of the English, who defeated the French, and after Napoleon’s final defeat, it again fell to the Austrians. Between 1919 and 1921, it was again under Italian rule, almost as part of the 1920 Rapallo Convention, it came under the rule of the Kingdom of Yugoslavia. During World War II, between 1941 and 1943, it was again under Italian rule, and the dictatorship of the Ustaša movement (simple.wikipedia.org/wiki/Usta%C5%A1e) began. Then, in September 1943, liberation struggles against fascism took place on the island of Vis, and partisan rule began under the leadership of Josip Broz Tito. From March of this year, the population of the Island of Biševo was resettled in neighboring to Vis.
1: Biševo szigete (Island of Biševo)
Biševo szigete az Adriai-tenger egyik utolsó érintetlen gyöngyszeme. Az Adrián szinte sehol nincs ilyen természeti értékekben gazdag, változatos növény- és állatvilággal rendelkező birodalom, amire azt lehet mondani, hogy egy megőrzött középkori vidéki táj. Biševo szigetének a mai megjelenése ie. 7000-1500 közötti időszakban alakult ki. A sziget legmagasabb pontja a Stražbenica (239 m), mely egy gyalogút mentén 45 perces sétával elérhető. A sziget közepén termékeny mező helyezkedik el, az északi részét fenyőerdők, a többi részét maquis cserjések és csupasz sziklák borítják, a parti tengeri övezet pedig gazdag halászati terület. A sziget fő iparágai a Velencei Köztársaság időszakától (996-1797) kezdődően a szőlőtermesztés a borászattal együtt, a halászat, továbbá ehhez társul az olajbogyó és a fügetermesztés is. A legkedveltebb szőlőfajta a mali plavac, amelyből a kiváló minőségű Plavac bor készül. Ma a sziget legfőbb bevételi forrását a turizmus és a vendéglátás jelenti. A sziget a mészkő összetételének köszönhetően nagyszámú karsztbarlanggal rendelkezik, amelyek közül a leghíresebb a Kék-barlang a keleti oldalon és a Medvidina-barlang a sziget déli oldalán. Ezekben a barlangokban egykor a tengeri emlősök egyik ismert faja, a szerzetes fóka lakott, de ma már ezeknek az állatoknak nagyon ritka a jelenléte, a kihalás fenyegeti őket.
Biševo sziget ősi neve „Busi”, illetve „Buzi” volt, amely egy ókori fölbirtokosnak a neve. A mai nevét a „biser (gyöngy)” főnévből származtatják, de még erősebb az a feltételezés, hogy a „bis (kén)” főnévből alakult ki, mivel a mai nap is találhatók itt kénlelőhelyek. A sziget már az őskorban is lakott volt, amit a XI. század közepén épült Szent Szilveszter bencés templom alatt talált ókori mozaikmaradvány is bizonyít, továbbá nem egy helyen maradtak fenn remetelaknak szolgáló barlangüregek. Az ókori görög és római időkből nem maradtak történelmi dokumentumok, de a szigetet ezekben az időkben is ismerték és lakták emberek, akik kimondottan földművesek voltak. Erre a sziget ősi nevéből, az illir „Busi”-ból lehet következtetni, hogy „Busi” egy akkoriban élt telepesnek volt a neve, akinek a leszármazottai kisebb földbirtokosok voltak, de ezek az emberek számottevő települést nem hoztak itt létre. Csak jóval később, a IV. században jelent meg Biševo szigetén az első horvát település, Poje, majd idővel még további hetet alapítottak. Így az egykor rendszeresen lakott, de ma állandó lakos nélküli települések: Poje, Vela Gora, Nevaja, Potok, Porat, Salabunara Gornja és Salbunara Donja, valamint Mezuporat. Poje falu az 1930-as évektől kezdve számított a sziget fő településének. Itt zajlottak a sziget életének központi eseményei, és az emigránsok által összegyűjtött pénzből itt épült fel az iskola is, amely 1961-ben bezárta kapuit, miután ekkor indult meg az utolsó nagy népszerű kivándorlás a több lehetőséget és biztosabb megélhetést kínáló nagyvárosok irányába. A sziget állandó összlakossága soha nem haladta meg az 500 főt. Ez annak köszönhető, hogy sokan az infrastruktúra terén jóval ellátottabb helyekre igyekeztek letelepülni, ahol több lehetőség kínálkozik a megélhetéshez. A legnagyobb kivándorlási hullámok a háborús időszakok tájékán következtek be, különösen akkor, amikor a II. Világháború után, 1944-ben Biševo és Vis a szocialista Jugoszláviához került. Ekkor embertömegek indultak meg Amerika és Ausztrália irányába. A sziget legnagyobb összlakossága a két világháború alatt volt, ekkor durván 200-470 fő között ingadozott. Majd 1993-ban, miután újra megalakult az önálló Komiža község, a turizmus fellendült, melynek Biševo is része lett, így ma már 15 fő, vagy még ennél is kevesebb. A sziget ingatlanjainak többsége nyaraló vagy időszakos tartózkodásra használt telek, amihez a szomszédos Vis sziget Komiža városából látogat ki a tulajdonos.
A sziget legrégibb épülete a bencés szerzetesek által 1050 (vagy még jóval előbb, 850) körül alapított Szent Szilveszter templom és kolostor volt, melyet a szerzetesek az egyre többször fellépő kalóztámadások miatt a XIII. század második felében elhagytak, és átköltöztek a szomszédos Vis szigeten, Komiža felett megépült Szent Miklós apátságba. A XII. század első felében Biševot a korabeli források önálló apátságként említik. 1145-46 körül Péter zárai gróf a komižai bencéseknek birtokokat adományozott a sziget területén. Majd 1181-ben III. Sándor pápa a Szent Szilveszter templomot felszabadította a terhek alól, és más birtokokkal együtt az apátságnak adományozta Biševo szigetét. 1258-ban Manfred tarantói herceg Konrád nápolyi király oltalmába helyezte a biševoi birtokát. Ez volt az első olyan dokumentum, amely a biševoi apátságot a komižai Szent Miklós kolostor alárendeltségében említi. 1458-ban III. Callixtus pápa Biševot Tomaso Tomasini hvari püspöknek adományozta, ezt követően az apátság összes javait részben a hvari káptalan, részben a komižai plébánia kapta. A Velencei Köztársaság idején, 1606-ban a török kalózok betörtek a szigetre, és fosztogatásuk alkalmával a helyi erdőséget is felgyújtották. 1797-ben, a velencei uralom végén a többi dalmáciai területhez hasonlóan Vissel együtt Biševo is oszrák fennhatóság alá tartozott, és ezután Biševo sziget történelme a szomszédos Vissel együtt teljesen egyformán zajlódott: 1805-ben az osztrákokat legyőző franciák vették át a hatalmat, 1811-ben a franciákat legyőző angolok kezébe került, Napóleon végső veresége után pedig ismét az osztrákoké lett. 1918-1921 között újra olasz uralom alatt állt, mégnem az 1920. évi Rapallo-egyezmény részeként a Jugoszláv Királyság uralmába került. A II. Világháború idején, 1941-1943 között megint olasz fennhatóság alatt állt, kezdetét vette az Ustaša (usztasa) mozgalom (hu.wikipedia.org/wiki/Usztasa) diktatúrája. Majd 1943 szeptemberében Vis szigetén is lezajlottak a fasizmus alóli felszabadítási harcok, és Josip Broz Tito vezetésével megkezdődött a partizán uralom. Ez év márciusától Biševo sziget lakosságát a szomszédos Visre telepítették.
Island of Biševo is one of the last unspoilt gems of the Adriatic Sea. Nowhere on the Adriatic is an empire rich in such natural values, with a diverse flora and fauna, which can be said to be a preserved medieval rural landscape. Today’s appearance of the Island of Biševo dates from 7000-1500 BC. The highest point of the island is Stražbenica (239 m), a 45 minute walk along a footpath. There is a fertile field in the middle of the island, the northern part is covered with pine forests, the rest is covered with maquis shrubs and bare rocks, and the coastal zone is a rich fishing area. The main industries of the island sincet he period of the Venetian Republic (996-1797) are viticulture together with vinery, fishing, as well as olives and figs. The most popular grape variety is Mali plavac, from which high quality Plavac wine is made. Today, the island’s main source of income is tourism and hospitality. Due to its limestone composition, the island has a large number of karst caves, the most famous of wich is the Blue Cave on the east side and the Medvidina Cave on the south side of the island. These caves were once inhabited by one of the known species of marine mammals, the monk seal, but today the presence of these animals is very rare, threatening them with extinction.
The ancient name of the Island of Biševo was „Busi” or „Buzi”, which is the name of an ancient landowner. Its present name is derived from the noun „biser (pearl)”, but the assumption is even stronger that it evolved from the noun „bis (sulfur)”, as sulfur sites can still be found here today. The island has been inhabited since prehistoric times, as evidenced by the ancient mosaic remains found under the Benedictine Church of St. Silvester, built in the middle of the 11th century, and cave cavities for hermits have survived in more than one place. There are no historical documents left from ancient Greek and Roman times, but the island was still known and inhabited by people who were explicity farmers. To this it can be deduced from the ancient name of the island, the illir „Busi”, that „Busi” was the name of a settler who lived at the time, whose descendants were smaller landowners, but these people did not establish a significant settlement here. It was only much later, in the 4th century, that the first Croatian settlement, Poje, appeared on the Island of Biševo, and over time another week was established. Thus, the settlements that were once regularly inhabited but now without permanent inhabitants are Poje, Vela Gora, Nevaja, Potok, Porat, Salabunara Gornja and Salbunara Donja, and Mezuporat. The village of Poje has been the main settlement on the island since the 1930s. It was here that the central events of life on the island took place, and from the money raised by emigrants, the school was built here, closin its doors in 1961, when the last great popular emigration to big cities offering more opportunities and a more secure livelihood began. The permanent population of the island has never exceeded 500 people. This is due to the fact that many people have tried to settle in much more well-equipped places where there are more opportunities to make a living. The greatest waves of emigration occurred around the wartime, especially when, after World War II, in 1944, Biševo and Vis came to socialist Yugoslavia. Then crowds of people set off in the direction of America and Australia. The largest population of the island was during the two world wars, when it fluctuated roughly between 200 and 470 people. Then in 1993, after the re-establishment of the independent municipality of Komiža, tourism flourished, of which Biševo also became a part, so that today there are 15 people or even less. Most of the real estate on the island is a plot of land used for a holiday of temporary stay, for which the owner visits the town of Komiža on the neighboring island of Vis.
The oldest building on the island was the Church and Monastery of St. Silvester, founded by the Benedictine monks around 1050 (or much earlier, 850), which the monks abandoned in the second half of the 13th century due to more and more increasing piracy and moved the neighboring island of Vis, into St. Nicholas Abbey, which was built over Komiža. In the first half of the 13th century, Biševo is mentioned in contemporary sources as an abbey. Around 1145-46, Count Peter of Zadar donated estates to the Benedictines of Komiža on the island. Then in 1181, Pope Alexander III freed the Church of St. Silvester from burdens and, along with other estates, donated the Island of Biševo to the abbey. In 1258, Prince Manfred of Taranto placed the estate of Biševo under the protection of King Conrad of Naples. It was the first document to mention the Biševo Abbey as a subordinate of the St. Nicholas Monastery in Komiža. In 1458, Pope Callixtus III donated Biševo to Bishop Tomaso Tomasini of Hvar, after which all the property of the abbey was given partly to the Hvar chapter and partly to the parish of Komiža. During the Venetian Republic, in 1606, Turkish pirates invaded the island and set fire to the local forest during their looting. In 1797, at the and of Venetian rule, like the other Dalmatian territories, Biševo together with Vis came under Austrian rule, and then the history of the island of Biševo, together with the neighboring Vis, took place in exactly the same way: in 1805, the French, who defeated the Austrians, took power, in 1811 it fell into the hands of the English, who defeated the French, and after Napoleon’s final defeat, it again fell to the Austrians. Between 1919 and 1921, it was again under Italian rule, almost as part of the 1920 Rapallo Convention, it came under the rule of the Kingdom of Yugoslavia. During World War II, between 1941 and 1943, it was again under Italian rule, and the dictatorship of the Ustaša movement (simple.wikipedia.org/wiki/Usta%C5%A1e) began. Then, in September 1943, liberation struggles against fascism took place on the island of Vis, and partisan rule began under the leadership of Josip Broz Tito. From March of this year, the population of the Island of Biševo was resettled in neighboring to Vis.