Budapesten születtem - éltem sokáig.
- Fiatal koromban hivatásos fényképész voltam (egészen 1986-ig).
Az ebből a korból származó utolsó kisfilmes gépem (Minolta X700 - 1981) és felszerelésem a mai napig megvan, s hibátlanul működik.
Sok a berendezésem megmaradt a fent említett időből, és évek óta vásárolok használt "öreg" objektíveket.
A minőségi öreg objektíveknek gyönyörű a színterük, és a képminőségük kiváló. Felveszik a versenyt bármelyik mai élvonalbeli objektívvel.
Az öreg objektívek vásárlásakor jól jön a régi tapasztalat az 1970 ~ 1990 közötti évekből.
Ezeknek a lencséknek a kezelésükhöz érteni kell, mert nincs bennük semmi elektronika, mindent a fotósnak kell kikísérletezni illetve beállítani (kezdve a mechanikai tisztítással).
A fényképész szakmát abbahagyva (1986), a kor újdonsága a számítástechnika - informatika - csábított el.
Ez töltötte ki minden időm, valamint az életem. A hobbim, és a munkám is ez volt, de mindig volt fényképezőgépem - igaz csak ritkán használtam.
Most nyugdíjas lettem (2016), s végre újra fotózhatok - visszatértem a gyökerekhez.
A nekem tetsző, jó minőségű objektíveket korábban átalakíttattam Canon bajonettesre, és Canon EF konverterrel használtam őket.
A Canon DSLR szettem idén eladtam (2020).
A MILC gépek egyszerűen adapterezhetőek, nem kell átalakítani az eredeti foglalatokat, s nekem jobban kezelhetőek, mint a nehéz DSLR gépek.
Valamint van már időm bíbelődni az öreg lencsék gyűjtésével, s egyszerűbb javításaival is.
Mérföldkövek:
- 2014. - ...
Vettem egy használt Canon 5D DSLR gépet, elkezdtem fejleszteni a rendszeremet.
Törekedtem a jó minőségű "L" kategóriás objektívek beszerzésére, s 2016-ban vettem egy új Canon 6D gépet.
- 2019. január 10. - ...
Volt pár jó régi objektívem amit a bázistávolság miatt nem lehetett átalakítani a Canon gépeimhez (Pl.: Minolta, Canon FD, Nikon).
E miatt, s mert már nehéznek találtam a Canon szettem, 2019 januárjában vettem egy Fuji X-T2 -es gépet.
A a gép mind minőségében, mind használhatóságában felveszi a versenyt a Canon fullframe-es gépeivel.
Súlya mindennel együtt (3 db akku + portrémarkolat + objektív) kevesebb, mint a Canon 5D vagy 6D váz üresen.
Az is igaz, hogy hosszú ideig - másfél évig - tartott, míg jól megismertem ezt a gépet. Úgy érzem, hogy e gép kezelése minden körülmények között problémamentes már számomra. (2020. július)
- 2020. augusztus 19. - ...
Egy váratlan lehetőséget kihasználva megváltam az XT-2 től, s vettem egy X-H1 -et. A döntésemet főleg az indokolta, hogy ebben a gépben IBIS rendszerű szenzor stabilizátor van ami működik az öreg objektívekkel is. Így akár 1/2 mp időt is berezgés nélkül - élesen - ki tudok exponálni kézből.
Egyébként a Fuji márkától nem szeretnék megválni a továbbiakban sem, mert ez az a váz amivel én jól érzem magam, s ezeket az öreg hangulatú gépeket tudom jól kezelni.
Ennek az oka, hogy én három éves koromtól kattintgattam a nagynéném fényképész műtermében ... ergo ez a "retro" érzés ivódott belém kisgyerekkoromtól fogva.
Nem szeretem a "logikus, bonyolult" menü-rendszerű gépeket, mert én nem ehhez vagyok szokva! ... természetesen ettől ezeket jól lehet használni, csak ez nekem idegen.
Most még pár prémiumkategóriás Fuji objektív beszerzése van hátra, s természetesen az öreg objektívekkel való kísérletezgetés.
- 2020. augusztus 24. -
Egy nyári leárazási kedvezményt kihasználva vettem egy FUJINON Nano-GI XF 16-55mm f:2,8 R LM WR objektívet.
- 2021. szeptember 16. -
Vettem egy használt Fuji X-T1 -es gépet, mert már régóta megszoktam, hogy munka közben gyorsabb a gépet, mint a lencsét cserélni. Ez még kirándulás közben is igaz.
- 2023.április 06. -
Régi vágyam teljesült ... vettem egy új, prémium kategóriás objektívet, FUJINON Nano-GI XF 8-16mm F:2,8 R LM WR.
Ez kiváltja a jól bevált, XF 10-24 es Fujinon objektívemet, amelyet ezt követően eladok.
Mivel az öreg objektívek gyűjtését abbahagytam, s lassan megválok tőlük, így csak pár darab marad majd meg közülük - a legkiválóbbak.
- 2023 november 17. -
Vettem egy új Fujinon X-T4-es fényképezőgépet. A vásárlást a beépített IBIS rendszer használata indokolta ... nagyon megszerettem az X-H1 -es használata közben, mert az öreg lencsékkel is kézből tudok kiexponálni 1/5 ~ 1/10 másodpercet. Nem szeretem az állványt cipelni! Most van két jól használható IBIS -es gépem.
Kérem, ne tegye közzé képeim semmilyen médiumon az engedélyem nélkül. © Minden jog fenntartva.
Tekintsd meg kérlek a képeim.
................................................................................................................................................................................................
I was born in Budapest - I lived for a long time.
- When I was young I was a professional photographer (until 1986).
I have my last short film machine from this age (Minolta X700 - 1981) and equipment to this day, and it works flawlessly.
Much of my equipment is left over from the time mentioned above, and I’ve been buying used “old” lenses for years.
Quality old lenses have a beautiful color space and excellent image quality. They compete with any of today’s cutting edge lenses.
When buying old lenses, the old experience from the 1970s-1990s comes in handy.
These lenses need to be understood to handle them because they have no electronics in them, everything has to be tested and adjusted by the photographer (starting with mechanical cleaning).
I used to convert the high-quality lenses I like to a Canon mount and use them with a Canon EF converter.
I sold my Canon DSLR set this year (2020).
MILCs are easy to adapt, don’t have to convert original sockets, and are more manageable for me than heavy DSLRs.
And I already have time to tinker with the simpler repairs of old lenses.
When the photographer stopped working (1986), the novelty of the age was seduced by computer science.
It filled all my time as well as my life. It was my hobby and my job, but I always had a camera - though I rarely used it.
I’ve now retired (2016) and can finally take photos again - I’m back to my roots.
Milestones:
- 2014 - ...
I bought a used Canon 5D DSLR machine and started developing my system.
I was striving to get good quality “L” category lenses and in 2016 I bought a new Canon 6D.
- 10 January 2019 - ...
I had a couple of good old lenses that could not be converted to my Canon machines due to the base distance (Eg: Minolta, Canon FD).
Because of this, and because I already found my Canon set heavy, I bought a Fuji X-T2 in January 2019.
The machine competes with Canon fullframe machines in both quality and usability.
All in all, its weight (3 batteries + portrait grip + lens) is less than the Canon 5D or 6D frame when empty.
It is also true that it took a long time and a half for me to get to know this machine well.
I feel that handling it in all circumstances is hassle-free for me already. (July 2020)
- 19 August 2020 - ...
Taking advantage of an unexpected opportunity, I got rid of the XT-2 and bought an X-H1.
I don't want to get rid of Fuji anymore, because this is the machine I feel good with and I can handle it well.
That’s because I’ve been clicking in my aunt’s photographer’s studio since I was three ... so that “retro” feeling has been ingraining in me since I was a kid.
I don’t like the “logical” menu system because I’m not used to it!
Now there are a few more premium Fuji lenses left to buy, and of course experimenting with old lenses.
- August 24, 2020 -
I bought a FUJINON Nano-GI XF 16-55mm f:2.8 R LM WR lens by taking advantage of a summer sale.
- September 16, 2021 -
I bought a used Fuji X-T1 camera, because I've been used to it for a long time that it's faster to change two cameras during work than to be clumsy with the lens. This is true even during a trip.
- April 6, 2023 -
My old wish came true ... I bought a new, premium category lens, FUJINON Nano-GI XF 8-16mm F:2,8 R LM WR.
This will replace my well-proven XF 10-24 Fujinon lens, which I will sell later.
I have stopped collecting old lenses and I am slowly getting rid of them, so only a few of them will remain - the most excellent ones.
- November 17, 2023 -
I bought a new Fujinon X-T4 camera. The purchase was justified by the use of the built-in IBIS system ... I really liked this while using the X-H1, because even with the old lens I can manually (sharply) expose for 1/5 ~ 1/10 sec! I don't like carrying the stand! Now I have two easy-to-use IBIS machines.
Please do not post my images on any media without my permission. © All rights reserved.
Please see my pictures.
..........................................................................................................................................................................
----- DSRL -----
... (Canon EOS 5D - Eladva ... Sold)
... (Canon EOS 50D - Eladva ... Sold)
... (Canon EOS 6D - Eladva ... Sold)
... (Canon 28-135 F/3,5 - 5,6 IS USM ... Eladva - Sold)
... (Canon 24-105 F/4 L IS II USM ... Eladva - Sold)
... (Canon 17-40 F/4 L IS USM ... Eladva - Sold)
----- Mirrorless -----
.... (Fujifilm X-T2 - Eladva ... Sold)
.... (Fujifilm Fujinon XF 18-55mm f:2,8-4 R LM OIS . Eladva ... Sold)
.... (Lumix-FZ50 Leica_DC_Vario_Elmarit ... a legidősebb unokám - Vilmos - használja)
.... ( GoPro Hero 4+ black ... Levente unokám használja)
---- Lumix GF6 --- (elajándékozva Pisti barátomnak 2022.01.17)
---- Lumix G Vario 14-42/3.5-5.6 ASPH Mega I.O.S. --- (elajándékozva Pisti barátomnak 2022.01.17)
---- Lumix G Vario 45-150/4-5.6 ASPH Mega I.O.S. --- (elajándékozva Pisti barátomnak 2022.01.17)
A használt felszerelésem - my used equipment:
Lumix-LX7 Leica_DC_Vario_Summilux f/1.4-2.3_4.7-17.7mm
Fujifilm X-T1
Fujifilm X-H1
Fujifilm X-T4
-------------------- Modern Zoom lens for FX mount -----------------------
Fujifilm Fujinon XF 10-24mm f/4 R OIS
Fujifilm Fujinon nano-Gi XF 8-16mm f:2,8 R LM WR
Fujifilm Fujinon nano-Gi XF 16-55mm f:2,8 R LM WR
Fujifilm Fujinon Super EBC XF 55-200 1:3,5-4,8 R LM OIS
Canon EF 70-300 f / 4-5.6 L IS USM + Commlite EF-FX adapter
-------------------- Modern Prime lens for APSC ~ FX mount -----------------------
TTartisan 7,5mm 1:2 (APS-C Fujifilm X - 2022.06)
TTartisan 23mm 1:1,4 (APS-C Fujifilm X - 2022.02)
7Artisans 35mm f:0,95 (APS-C Fujifilm X - 2024.01)
TTartisan 35mm 1:1,4 (APS-C Fujifilm X - 2021.03)
TTartisan 50mm 1:1,2 (APS-C Fujifilm X - 2021.04)
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
---------------------------------------------- Régi lencséim (my old lenses) - Prime --------------------------
~~~ 24mm
Miranda MC MD mount f:2.8/24mm MACRO (vintage)
~ ~~ 28mm
Vivitar FD mount f:2.5/28mm (vintage)
Chinon MC PK mount f:2.8/28mm MACRO (vintage)
Minolta MD W.Rokkor-X Canon EF mount f:2.8/28mm (vintage)
Olympus OM Zuiko Auto-W OM mount f:2.8/28mm (vintage)
Canon S.C. FD mount f:2.8/28mm (vintage)
~~~ 35mm
MIR - 24N MC Nikon mount f:2 /35mm (vintage)
Flektogon MC M42 mount f:2.4/35mm (vintage Carl-Zeiss-Jena (DDR))
~~~ 50mm - 100 mm
PorstColorReflex MC PK mount f:1.2/55mm (vintage)
Chinon Auto MC PK mount f:1.4/50mm (vintage)
SMC Pentax MC M42 mount f:1.4/50mm (vintage)
MD ROKKOR - X MD mount f:1.4/50mm (vintage)
Canon FD FD mount f:1.4/50mm S.S.C. (vintage)
Olympus OM Zuiko OM mount f:1.4/50mm (vintage)
Olympus Om Zuiko OM mount f:1.8/50mm (vintage)
Planar (Rollei HFT) Rollei mount f:1.8/55mm (vintage)
Cine-Xenon unique mount f:2.0/50mm ( Schneider-Kreuznach - Arriflex ~ 1936 - vintage)
Helios 44-2 M42 mount f:2.0/55mm (vintage)
MC Zenitar M42 mount f:2.0/58mm (Bokeh master)
Pancolar MC M42 mount f:1.8/50mm ( aus Jena DDR - vintage)
Domiplan M42 mount f:2.8/50mm ( Meyer-Optik Görlitz- vintage)
Special lenses:
MC MACRO ROKKOR - X QF 1:1 f:3.5/50 mm + swivel ring and 1: 2 adapter set (vintage) MD mount
Leitz Hektor unique mount 1:2.5/85mm Projection Lens (Leitz Wetzlar Germany - Vintage)
Leitz Colorplan unique mount 1:2.5/90mm Projection Lens (Leitz Wetzlar Germany - Vintage)
Leitz Elmarit P unique mount 1:2.8/150mm Projection Lens (Leitz Wetzlar Germany - Vintage)
... (Vivitar AutoMacro M42 mount f:2.8/55 mm - 1:1 - (Vintage) Eladva ... Sold) ...
Nikon Micro-NIKKOR Ai-S f:2,8/55mm (vintage)
Nikon Micro-NIKKOR Ai-S f:2,8/105mm (vintage)
~~~ 100 +
Canon FDn FD mount f:2.8/135mm (vintage)
Jupiter-11 M39 mount f:4.0/135mm (Vintage)
Schneider-Kreuznach Retina-Tele-Xenar DKL mount f:4.0/135mm (Vintage)
~~~ 200 +
Canon FDn Fd mount f:2.8/200mm (vintage) + Canon FDn 2x B converter
Canon FD Fd mount f:4.0/200mm S.S.C. (vintage)
Olympus OM E.Zuiko Auto-T OM mount f:4.0/200mm (vintage)
Minolta MD Tele ROKKOR-PE Canon EF mount f:4.5/200mm (vintage)
~~~~ Rollfilmhez
Biometar MC PSix mount f:2.8/120mm ( Carl-Zeiss-Jena (DDR - Pentacon Six TL 6x6)- Vintage)
SMC Takumar/6x7 Pentax 6x7 mount f:4.0/200mm (Japan - Pentax 6x7)- Vintage)
SMC Takumar/6x7 Pentax 6x7 mount f:4.0/300mm (Japan - Pentax 6x7)- Vintage)
___________________ Zoom _______________________________________________
Minolta ~
MD Zoom 35 - 70 mm 1:3,5 Macro (Vintage)
MD Zoom 28 - 70 mm 1:3,5 - 4,5 (Vintage)
MD Zoom 75 - 200 mm 1:4,5 Macro (Vintage)
Nikon AF Nikkor 24-120 mm 1:3,5-5,6 D
Olympus OM Zuiko Auto-Zoom 1:4 75-150mm (vintage)
Porst Auto Revunon MC 35 - 105 mm 1:3,5-4,5 Macro (Vintage)
Tokina AT-X SD 35-200mm 1:3,5-4,5 Macro (Vintage)
Tokina AT-X SD 80-200mm 1:2,8 Macro (Vintage)
Tokina AT-X SD 100-300mm 1:4,0 (Vintage)
Canon FD 100-300 1:5,6 L Macro (Vintage)
Vivitar Series 1 VMC 35-85mm 1:2,8 Auto Variable Focusine (Vintage)
Köszönöm a látogatását ... Thanks the for your visit.
Showcase
- JoinedDecember 2014
- OccupationNyugdíjas nagyapa (pensioner grandfather)
- HometownBudapest
Most popular photos
Testimonials
Nothing to show.