wmihail
The Story of the Wind
"EAR the shores of the great Belt, which is one of the straits that connect the Cattegat with the Baltic, stands an old mansion with thick red walls. I know every stone of it,” says the Wind. “I saw it when it was part of the castle of Marck Stig on the promontory. But the castle was obliged to be pulled down, and the stone was used again for the walls of a new mansion on another spot—the baronial residence of Borreby, which still stands near the coast. I knew them well, those noble lords and ladies, the successive generations that dwelt there; and now I’m going to tell you of Waldemar Daa and his daughters. How proud was his bearing, for he was of royal blood, and could boast of more noble deeds than merely hunting the stag and emptying the wine-cup. His rule was despotic: ‘It shall be,’ he was accustomed to say. His wife, in garments embroidered with gold, stepped proudly over the polished marble floors. The tapestries were gorgeous, and the furniture of costly and artistic taste. She had brought gold and plate with her into the house. The cellars were full of wine. Black, fiery horses, neighed in the stables. There was a look of wealth about the house of Borreby at that time. They had three children, daughters, fair and delicate maidens—Ida, Joanna, and Anna Dorothea; I have never forgotten their names. They were a rich, noble family, born in affluence and nurtured in luxury."
(Hans Christian andersen)
A szél meséje Valdemar Daa-ról és lányairól
"Amikor a szél elsuhan a rét fölött, lágyan fodrozódik a fű, mint a hegyipatak vize; ha vetés fölött iramodik el, gömbölyű, nagy hullámokat vet a gabona, mint a mély vizű tó - ez a szél tánca. Táncolni is szépen tud, hát még mesélni! Minden szava muzsika, s másképpen zeng az ágak citeráján, másképpen az ablak résén, a fal hasadékán. Fönn a magasban fütyülve terelgeti a felhőnyájat, az ajtó előtt hangosan tutul, mint a kürtőjébe fújó toronyőr. Kísérteties hangon süvít be a kéményen, leszalad a kandallóba; nyomában sisteregve lángra kapnak a fahasábok, s megvilágítják a homályba boruló szobát, ahol olyan jólesik ülni a melegben és hallgatni egy régi mesét. De most meséljen a szél! Többet látott, mint mi valamennyien egész életünkben! Hallgasd csak, mindig így kezdi a mesét: .....
- Hu-u-u! Tovább, tovább!
- A széles Belt partján áll egy régi udvarház - kezd a történetbe a szél -, vastag, vörös falai messzire ellátszanak. Én ismerek ott minden követ; már akkor ismertem, amikor még Stig várának kövei voltak, s a hegyormon büszkélkedtek. Azt a régi várat lerontották, de a köveiből más helyen új falakat emeltek, a Borreby-kastély falait. Ez a kastély még ma is áll.
Jól ismertem hajdani lakóit, a nemes urakat és asszonyságokat; ismertem utódaiknak számos nemzedékét, de most csak egy családról mesélek: Valdemar Daa-ról és lányairól."
The Story of the Wind
"EAR the shores of the great Belt, which is one of the straits that connect the Cattegat with the Baltic, stands an old mansion with thick red walls. I know every stone of it,” says the Wind. “I saw it when it was part of the castle of Marck Stig on the promontory. But the castle was obliged to be pulled down, and the stone was used again for the walls of a new mansion on another spot—the baronial residence of Borreby, which still stands near the coast. I knew them well, those noble lords and ladies, the successive generations that dwelt there; and now I’m going to tell you of Waldemar Daa and his daughters. How proud was his bearing, for he was of royal blood, and could boast of more noble deeds than merely hunting the stag and emptying the wine-cup. His rule was despotic: ‘It shall be,’ he was accustomed to say. His wife, in garments embroidered with gold, stepped proudly over the polished marble floors. The tapestries were gorgeous, and the furniture of costly and artistic taste. She had brought gold and plate with her into the house. The cellars were full of wine. Black, fiery horses, neighed in the stables. There was a look of wealth about the house of Borreby at that time. They had three children, daughters, fair and delicate maidens—Ida, Joanna, and Anna Dorothea; I have never forgotten their names. They were a rich, noble family, born in affluence and nurtured in luxury."
(Hans Christian andersen)
A szél meséje Valdemar Daa-ról és lányairól
"Amikor a szél elsuhan a rét fölött, lágyan fodrozódik a fű, mint a hegyipatak vize; ha vetés fölött iramodik el, gömbölyű, nagy hullámokat vet a gabona, mint a mély vizű tó - ez a szél tánca. Táncolni is szépen tud, hát még mesélni! Minden szava muzsika, s másképpen zeng az ágak citeráján, másképpen az ablak résén, a fal hasadékán. Fönn a magasban fütyülve terelgeti a felhőnyájat, az ajtó előtt hangosan tutul, mint a kürtőjébe fújó toronyőr. Kísérteties hangon süvít be a kéményen, leszalad a kandallóba; nyomában sisteregve lángra kapnak a fahasábok, s megvilágítják a homályba boruló szobát, ahol olyan jólesik ülni a melegben és hallgatni egy régi mesét. De most meséljen a szél! Többet látott, mint mi valamennyien egész életünkben! Hallgasd csak, mindig így kezdi a mesét: .....
- Hu-u-u! Tovább, tovább!
- A széles Belt partján áll egy régi udvarház - kezd a történetbe a szél -, vastag, vörös falai messzire ellátszanak. Én ismerek ott minden követ; már akkor ismertem, amikor még Stig várának kövei voltak, s a hegyormon büszkélkedtek. Azt a régi várat lerontották, de a köveiből más helyen új falakat emeltek, a Borreby-kastély falait. Ez a kastély még ma is áll.
Jól ismertem hajdani lakóit, a nemes urakat és asszonyságokat; ismertem utódaiknak számos nemzedékét, de most csak egy családról mesélek: Valdemar Daa-ról és lányairól."