Nature

 

 

Szabó T. Anna: Az ég zsoltára

 

Perelj, uram, perlőimmel?

Felelj, Uram, felhőiddel.

Mondd, hogy rend van a világban,

felejtsem, amiket láttam.

 

Nehéz lenni, tudod, Uram?

Szívünk-szemünk úgy tele van

fájdalommal, szenvedéssel,

amit nem érünk fel ésszel.

 

Körülöttünk annyi zaj van.

A testtel is csak a baj van.

A lélek meg – szent a lélek,

de nem éli a szentséget.

 

Kő a szívünk, fáradt, nehéz,

szemünk csak a képekre néz,

tükrök közé vagyunk zárva,

nem látunk ki a világra.

 

Itt lent perbe vagyunk fogva,

perlőnk fölénk magasodna,

túlkiabál, elküld haza,

hiába, hogy nincs igaza.

 

Perelj, Uram… – Nem, ne perelj.

Inkább csak felhőket terelj:

a változó világ képét –

ezzel hozd fölénk a békét.

 

Felelj, uram, felhőiddel,

vértezz fel a kellő hittel,

hogy törvényed ne feledjük,

eged alatt legyünk együtt,

 

tanuljunk világot látni,

indulatainkkal bánni,

nem bújkálni, mint a gyermek,

viselni a közös terhet,

 

éljük át a mások részét,

legyen bennünk újra részvét,

legyen bennünk hit, alázat.

Égből építs nekünk házat.

 

Done